2012. július 7., szombat

what happens in vegas, stays in vegas

Igen-igen! Egy újabb klasszikus következik... Las Vegas! Kinek mi jut eszébe róla? Fények, szerencsejáték, túlzások, Elvis, Sinatra, esküvő... nagy leégések és fantasztikus műsorok... Nagy játszótér felnőtt hülyegyerekeknek :-) Jót játszottunk mi is... , de ahogy mondani szokták, és erre bizony még a reptéren is emlékeztetnek:



Már  egy ideje fontolgattuk, hogy milyen jó lenne egy california road tripet csinálni és azt egy vegasi kiruccanással koronázni, de mivel valamilyen misztikus oknál fogva soha nem tudtuk megoldani,hogy mind a kettőnknek egyszerre legyen egy valamire való szabija, így maradt (egyelőre) Las Vegas. Hogy a történetet el tudd helyezni téren kívül időben is, jelzem, hogy februárról beszélünk... Ezért a sál és kabátka a képeken.
Szóval maradt Vegas... egy csöppnyi ízelítő belőle, mert úgy gondolom, hogy bár Las Vegas tálcán kínálgatja magát, nem kapod meg csak úgy, olyan könnyen, mint amilyennek látszik. Bármikor is mész, embertömegre számíts! Nyáron, a főszezonban ez még rosszabb lehet... Az az embertömeg! Voltál már Disney Landben, ahol órákat kell sorba állni egy-egy jobb atrakcióra? Na, néha ez is úgy tűnt..., bár a szervezettség jobb, így a sorok rövidebbek...

Az első benyomásom hasonlított ahhoz, amikor megláttam a Fehér Házat: "jéh, de pici". A különböző filmekben  a strip végtelennek tűnik, de életben egy könnyedén végigsétálható út. Könnyen sétálható lenne,ha nem úgy lenne kialakítva,hogy minden járda egy kaszinóba és egy bevásárlóközpontba vezessen.. Minden út a Mallba vezet, mondhatnánk nemes egyszerűséggel. Ezekben a bevásárlóközpontokban ilyen közel-keleti stílusban rohannak utánad a különböző eladok,hogy ezt vedd meg,meg azt vedd meg... mi a legjobb árad? Rengeteg stand van, jobbnál jobb portékával és akcióval. Ha mész és szándékodban áll talán 1-2 dolgot venni, akkor azt javasolom,hogy vigyél egy egész nagy üres bőröndöt. Ez tele lesz két nap után és akkor még el fogsz gondolkodni,hogy veszel még egy bőröndöt,mert még az outletben nem is voltál, ami pedig to-must-see listán szerepel mindehol. Mondom,hogy játszótér felnőtt hülyegyerekeknek...
Kaszinók. Gépek. Mindenhol! Mondom, mindenhol! Tudom, láttad már a filmeken, de ez életben még durvább. Ha nem játszol, de szeretsz mulatni egy kifogyhatatlan söröskorsóval,akkor is játssz! Ha iszol, ingyen hozzák az alkoholos italokat és cigarettát....
Hihetetlen egyébként, hogy tényleg ott van az Eifel-torony, fél Velence, Brookly bridge és mi egymás miniben...
Egy másik, a hollywood-i filmekre alapozott szteretopia pedig az lett volna, hogy Las Vegas az valami szuper fancy és elegáns..., ami valahol így is van, csak nem tapasztalod, amikor fogod magad és végigsétálsz az utcán... A következő vicces dolgok tűntek fel:
- rengeteg a lecsúszott ember, aki kéreget... A legtöbbje zenél, de minimum igyekszik kitűnni valamivel a többi kéregető közül. A legnagyobb sikere a lecsúszott walt disney figuráknak öltözött lecsúszott embereknek van. Nagyon viccesek!!!!


- a város úgymond közismert részein csak és kizárólag turisták vannak. Egyik nap véletlenül váltottam pár szót egy "igazi" las vegas-i sráccal, aki elmondta, hogy ők messze elkerülik a stripet, mert hogy az borzasztó...dolgozni sem igazán járnak ide és még véletelnül sem fizetne ki soha 10-12 dollárt egy üveg sörért, mint a turisták...

- minden második nő LV táskával jár... Erősen kétlem, hogy mind igazi lenne... lol

- Európában a nagy átlagot tekintve a kaszinózás elegáns dolognak számít. A krupiék szigorú szabályok szerint dolgoznak, elegáns ruhában... Nos, ez amerikában pont ellenkezőleg van. Esetleges kaszinósoknak mondom, hogy egy clear-hand-et sem láttam, a hosszú hajú csajoknak is le volt eresztve a haja, óra is volt egy pár dealeren és szegénykék iszonyú öregek voltak...az európai átlaghoz képest, minimum 50-60. Persze, volt olyan hely is, ahol csini csajok dílték a játékot fűzőben és comfixben, de ezek aránya elenyésző volt

- amúgy tényleg bárhol bekukkanthatsz egy striptease bárba... sőt, fel is pattanhatsz a rúdra... vagy órákat vehetsz, mint pl ebben a bárban is



Egy álmom vált valóra, amikor beülhettem Las Vegasban a Cirque de Soleil Beatles című előadására. Nagyon jól volt a szervezés, a hangulat. Profi, mint általában ezek a dolgok USA-ban, és ha már Las Vegas, akkor még profibb és káprázatosabb. Jó zene és tánc, szuper mutatványok...
Azt hiszem, minden nap beültem volna egy ilyen előadásra, ha nem lett volna még egy több tucat dolog, amit szerettem volna megtapasztalni...:-)


Egyik legkedvesebb élményem marad, amikor kagylót halásztunk Janival és amit a kagylókban találtunk gyöngyöket, megtarthattuk vagy csináltathattunk belőle valamilyen ékszert... Nagyon jópofa volt!



A top favorites listámon ott van még a Bellagio szökőkútjának játéka! Tényleg valami csodás, ahogy mozgatják az a sok vizet ritmusra és harmóniában a különböző dalokkal... Órákig el lehet nézni, de tényleg!





A negyedik a kedvencek listámon az igazi amerikai hamburger, ami még csak köszönő viszonyban sincs a mekdós vagy egyéb gyorséttermi verziókkal... Annyira bejött, hogy két egymást követő nap is azt ettünk :-)

Pár kép a giccsparádéról:




















Vegas egy jó hely, ajánlom mindenkinek! Kiváló legény- és lánybúcsúkra, diplomaosztó utáni partikra vagy csak úgy ereszd-el-magadra bulikra... Sajnos, többet nem mesélhetek, mert köt a "what happens in vegas, stays in vegas" ;-)

És amiért a légörvények ellnére is szeretek a Karib térség felett repülni, az ez:





2012. február 10., péntek

Fort Lauderdale

Ez az én szegénységi bizonyítványom, de azt hittem, hogy Floridában nincs sok minden, főleg nem számomra Miamit és Orlandot leszámítva... Mekkorát tévedtem! (ugye, mindenki véleménye limitált a tudásához mérten... Újra bebizonyosodott!)

Fort-Lauderdale olyan, mint Miami, csak éppen sokkal kellemesebb. Talán családiasabb? Nem tudom, annyira nem volt alakalmam a hétköznapokba belelesni. Azt azért állítani merem, hogy kevesebb a túrista Miamihoz képest, jobbak az éttermek és a bevásárló központok. A tengerpart gyönyörű!
A 3 napos kiruccanás alatt az volt a célom, hogy tengerpartozzak és fussak reggelente, aludjak, jókat beszélgessek Krinyó barátnőmmel és beszerezzek 1-2 Haitin nem kapható dolgot. Iszonyat mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget is befaltam annak örömére, hogy egy kis doboz eper nem közel 3000 forintnak megfelelő ár körül mozog, mint Port-au-Prince-ben... (igen, itt most essen le az állad...)
Mindezek mellett az egyik gyerekkori álmom megvalósítása volt a soron: delfinekkel úszás! :-)

Krisztiék ajánlottak egy helyet, amit már hírből ismertek és mindenkinek meleg szívvel és csupa jó érzéssel tudom ajánlani. Key Largoban van egy természetes, de elkerített öböl, ahol számos foglalkozásra van lehetőség. A delfinekkel való úszás mellett lehet csak megfigyelni őket (ilyenkor a delfineken múlik, hogy úgy döntenek odaúsznak-e hozzád és kontaktust akarnak-e teremteni) vagy akár autista gyerekek számára is nyitva áll terepia részeként. Persze mindent szigorú keretek között, hogy lehetőleg a delfinekből ne váljon zombi, mint némely nagy akváriumban.
A foglalkozás egy 20-30 perces előadással kezdődött, ahol minden fontosabb tudnivalót átadtak a delfinekről. Elmondták melyik delfin kicsoda, mennyi idős, hogyan lehet felismerni...stb.
Krisztivel mi Leo és Julie-t kaptuk, akik tündéri, még fiatal delfinek. Leo és Julie 4 és 8 évesek, akik sokat dolgoznak gyerekkel is terápias foglalkozások részeként. Ez tök jól jött, mert én eléggé megszeppentem, amikor rájöttem, hogy még gyereknek számító julie és leo valójában milyen hatalmasak és izmosak, valamint olyan gyorsak, hogy fel se fogom, hogy közelednek, amikor már ott vannak és nyomnak egy puszit az arcomra. No, de ne szaladjunk előre...
Szóval, kaptunk spéci ruhát és mellényt... külön előadást a delfinkéinkről, majd nekiindultunk az öböl felé.
Miután az idomárok hangulatba és sorba rendezték a delfineket bementünk a vízbe és odaúsztunk a megadott helyre. Félelmetes volt lenézni a vízbe és látni, hogy a delfinek össze-vissza úszkáltak alattunk szélsebesen...(8 plusz egy 4 hónapos bébidelfin..)
Aztán amikor az idomárok felkészítették a delfineket és tutira vették, hogy hangulatban vannak, valamint egyik agyféltekük sem alszik, indult a mulatság. közölték velünk, hogy az előadás előtt tulajdonképpen azt írtuk alá, hogy mi leszünk a delfinek játékai egy órára ... Kac-kac...
Az előadás alatt elmondták, hogy kell a vízben lebegni és milyen jeleket lehet és kell alkalmazni, hogyan lehet a delfin felé nyúlni, hozzáérni... Annyi információ volt, hogy zsongott a fejem, mire hirtelen megjelent mellettem egy bazi nagy állat... Hihetetlen selymes a tapintása van és eszméletlen aranyos...., de hirtelen rámzuhant az érzés, mennyire törékenyek vagyunk, mi emberek.... Megható volt, ahogy a delfin tudatosan igazodott az én lelki állapotomhoz... Szerintem vágta, hogy megilletődtem (ergo, izgultam nagyon...) vagy csak azt hitte, hogy autista vagyok... hahahahah, de vigyázott és szépen lassan mozogtak. Igen, mert hogy én egy delfinre készültem, de kettőt kaptam... Ami szuperül hangzik, de ilyenkor két felé kell koncentrálnod... Az elég gáz lenne, ha kinyomnám szegény delfin szemét, vagy befognám véletelnül a légzőnyilását... ráadásul nekem nincs szuper külön mindent felfogó és összerakó szemem, mint nekik...
Miután túlestem a sokkon, hogy ketten vannak és megrendülésen milyen csodálatosak és én milyen porszem vagyok, élvezni is tudtam a bulis részét... :-)
Az egyik legcsodálatosabb élmény, amiben valaha részem volt! Szavakkal leírhatatlanok ezek az állatok...
Képtelen vagyok bárhogyan leírni a szemeiket és a kifejezéseiket, a bőrük selymességét és az erejüket. A türelmet, elfogadást és vidámságot, amit sugároznak. Annyira intenzív ez az élmény, hogy még napokkal hetekkel is utána minden nap bevillan valamelyik rész és még mindig táplál az élmény energiával.

A slussz poén, hogy hazafelé a repcsin egy delfines filmet vetítettek... Kb. végigbőgtem, annyira megható volt a személyes élményeim után... Ráadásul igaz történet volt egy Winer nevű delfinről, akit megmentettek egy csapdából, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy az állatkórházban le kellett vágni a farokúszóját. Végül újra megtanult úszni és kifejlesztettek egy specialis művégtagot neki. A film címe: Dolphin Tale
Check out: www.seewinter.com


bye-bye 2011, welcome 2012

Tudjátok mit? nem is magyarázkodom inkább, jó? Ne koptassuk a billentyűzetet feleslegesen... :D

Búcsúzom Tőled 2011! örömmel teszem, mert nem voltál egyszerű, de mégis tisztességgel végigcsináltam az akadályokat és legyőztem nap, mint nap Önamgamat. Minden eddigi évnél jobban próbára tettél, főleg így az utolsó hónapokban, de pont ezért sok  mindenre meg is tanítottál! Hálával tartozom.

A sok megpróbáltatás mellett, mint pl munka, pályázatírások ösztöndíjakra, felvételikre...stb. és az általános borzadalom haitin.. (igen, pl megint egy lábnélkülibe botlottam bele... majdnem...) sok szép és jó dolog is történt. van ami vicces és van ami trendi. Íme néhány szösszenet, fogadjátok szeretettel!

Thanksgiving:
Novemberben megvolt életem első hálaadásnapi ünnepsége és imádtam! Igen, imálak Thanksgiving! Bár nem vagyok egyesült államokbeli, de ez egy szép hagyomány, amit innentől kezdve őrizni fogok. Egy évben egyszer, amikor a fény ünnepe felé lassan haladnak a napok és a karácsonyi hangulat még nem ragadott magával... Amikor még csak a sötét nappalokat és a hideget érzékeled és hogy még messze van a nyár... ekkor kell épp tudatosan végig gondolni, mi-minderért is lehetünk hálásak.
Szóval, Háladás Haitin... :
- Trica ötlete
- Pulykavadászat...1 piac - nem jó.... 2. piac-  megtalál...
- oops, ez élő pulyka
- házinéninek nem gond..., de nem vagyunk jelen, amikor megtörténik ...a pulyka már tefloncsomagolás nélkül, de hasonló állapotban kerül kezeink közé
- amerikai barátnő receptje, én főzőgyakorlatom
- egész napos sütés-főzés, sörözés, receptcsere...
- hihetetlen mennyiségű kaja, pedig az elején nem gondoltuk volna, hogy 16 ember jól tud lakni egy kb 5 kilos pulykából
- de mindenki hoz valamit, főz valami finomat
- pulyka, kukorica krémleves, édesburgonya fahéjas-barna cukros szósszal, áfonyalekvár, pumpkin pie... felsimerhetetlen haitis desszert, sárgarépa... bor... sör... és fordítva...
- megható  és finom... baráti... együttérző... összetartó... vicces... Ez nekem Thanksgiving.

Örökbefogadás:
Lisa és Chris kollégám cuki ikreket fogadtak örökbe... egyszer csak mentem a team house-ba és ott volt egy ikerpar... Szülők lettek. Boldogok. Hosszú és rögös út áll még előttük, amit úgy hívnak, örökbefogadni Haiti... de van hitük... és talán kapcsolataik is.

Posh&Fancy Haiti:
Egy-ket buli... Nagyon trendik.... és persze az "Entrepreneurs of the year" választás. Ott volt egy rakat miniszter, sean penn, maria bello, donna karan... meg meg több híresseg... meg mégtöbb nem annyira ismert, de annal fontosabb es befolyasosabb ember... majd a ceremonia utáni bulin felpattan Haiti elnöke a színpadra és adott egy röpke privát koncertet... Nagyon pozitív és érdekes élmény volt ilyen emberekkel elbeszélgetni...vagy csak megfigyelni egy-kettőt közelről.

Karácsony:
Féltem tőle... Nem szeretem az ünnepeket itt tölteni... Se hó, se hideg... így forralt bor sem...No meg hangulat is oda... De idén valahogy más volt! Talán mert volt karácsonyi vásár és mert tudtam, mire számíthatok...Mert kevesebb rom van és több új épület? 3 Haitin töltött karácsonyok közül ez volt az eddigi legjobb! eves, ivas, food coma...
6 rúdnyi beiglit csináltam! 4 mákos és 2 diós. Húsleves, sütőtökkrémleves, szójaszószós-naranncsos hal... kurmplipuré... már nem is emlékszem, csak a mákos beiglire... pedig más sütiket is csináltam ám... :D

Szilveszter:
szuperfáradt határidős munkák és pályázatok miatt...
Éjfél előtt elalszik... de épp felkel 11.55-kor, Janival méreg drága francia pezsgőt bontottunk és felohantunk a háztetőre... Onnan néztük az alattunk elterülő várost, ahol magánházak százai tartottak privát tüzijátékelőadást. Természetes volt... és békés. Szeretettel teli. Életem talán eddigi legjobb szilveszterje.

Es most itt vagyok... Újabb határidős munkák... és pályázatok...
Fort-Lauderdale-ből írok... :-) Pssszt, kilógtam a hétvégre... és lehet holnaptól nem is egyedül leszek rosszaság, mert a párom is kiröppen :-)
Az lógás apropója: Krinyó barátnőm és családja itt vannak...  :-))

Persze, a kikapcsolódás nem 100%... mindenhol mindenki kreolul  beszél... LOL



2011. október 27., csütörtök

Heaven and Hell in Haiti

Azt hiszem, többet kellene írnom a munkámról és a haitin megélt napokról. Be kellene számolnom a történetekről... a kihívásokról... A jóról és a rosszról... és mégis, Haitiről alig írok.
Van, amiről nehéz írni és úgy érzi az ember, hogy nincsenek szavak...
Mi itt, NGO-sok , úgy hívjuk ezt, hogy "the triple H"  Heaven and Hell in Haiti. Ezt a találó kifejezést egy lengyel-francia ismerősöm használta először és azóta is ezzel próbálom megértetni az emberekkel, amikor kérdezik, mitől nehéz Haiti.. Milyen Haiti...
Itt megéled a legszörnyűbb és sokszor a legfelemelőbb emberi érzéseket és tetteket. Minden nap... minden egyes nap és egy napon belül többször. Itt nincs arany középút... Itt vagy nagyon jó vagy nagyon rossz... mindeközben, próbálsz ember maradni és jól reagálni minderre... , úgy hogy ne tegyél több kárt másba... vagy magadban... úgy hogy a nap végén, le tudj feküdni aludni és másnap a tükörbe nézni...

Ezt te hogyan írnád le?


22 hónapos kifiú. Tegnap előtt érkezett a st. Marc-i Partners In Health kórházba, ahol a bostoni gyermekorvos kollléga és felesége próbálta ellátni. A kisfiú nem beteg... Nem AIDS-es, nem TBC-és, nem kolerás... Alultáplált... Már nem tud megmozdulni az elgyengültségtől...
Nap, mint nap több ilyen gyereket látunk el... Nap, mint nap szembe kell néznünk a halállal és a kudarccal... Azzal, hogy soha nem elég, amit teszünk... Soha nem vagyunk elegen... Soha nincs elég segítség... Mindig lehetne még és még többet tenni...
Lisa azt mondta, hogy amikor ő egy ilyen gyereket tart a karjaiban, nem gyerekként látja, hanem egy lényként... Nekem ez nem megy....én amikor ilyet látok, heves rohamokban tör rám a sírás, amit próbálok visszatartani és csak a mellkasom rázkódik az erőlködéstől...
Vajon mit érezhet az anya, aki nem tudja szoptatni a gyermekét...? Mert ő maga is éhezik...

Lisa szerint, amikor ezek a lények táplálékhoz jutnak és életben maradnak, akkor pár nap után eljön belülük az ember... a személyiség... Amikor már van erejük mosolyogni...
Ezt a kisfiút már nem érdekelte, amikor egy csövet letoltak a torkán, hogy táplálni tudják... Meg se mozdult...
Ez a kisfiú tegnap már elég erős volt ahhoz, hogy megemelje a fejét... és reméljük, hogy így halad majd tovább és egyre jobban lesz... Talán túljut ezen a kízisen, de hogyan fogja venni egy Haitin töltendő élet további akadályait... Mi lesz vele, ha elég erősnek lesz nyilvánítva, hogy elhagyhassa kórházat... Akkor lesz mit ennie?

Túl sok a kérdés... Ez pokoli!

Te kérdezted már valaha magadtól, hogy te mit tudsz tenni?
Te kérdezted már magadtól, hogy te hogyan tudnál változást hozni ebben a világban? A világodban?!

Mindenki teszi a maga dolgát..., ahogy tudja...
Tegyél valami apróságot ma és minden nap magadért és másokért.

Nézd csak milyen abszurd...de mégis jó példa...
Nemrég itt járt Hannah Montana... egy alapítvánnyal, amely hallókészülékeket adott az embereknek és gyerekeknek...

Mosolyog a kisfiú... és mindenki... Tudod, miért? Mert életében először tisztán hall...
A gyerekek nagy része nem fogyatékos Haitin csak soha senki nem vizsgálta meg, hogy süket-e vagy halláskárosult... Hogy miért nem tud úgy fejlődni és kommunikálni , mint a többiek...
Csak egy hallókészülék és egy vizsgálat...
Az leírhatatlan, amikor látod egy gyerek arcát felragyogni... ahogy meghallja, ahogy tapsolnak neki, miközben állítják be a hallókészülékét...  Ahogy felnéz az emberekre és félszegen elmosolyodik... Amikor meghallja a világ neszeit és rezdüléseit... Rögtön utána beindul a reflex és jelzi melyik fülénél kell még állítani a készüléken...
Több ilyen boldog arcot láttam... Ez mennyei!


De aztán jönnek a kérdések... Megint... Mi lesz, ha lejár az elem a hallókészülékben...

...

DR bounce

Nagyon, de nagyon szerettem volna már egy ideje átlátogatni a szomszédba és kikapcsolódni egy kicsit...
Igen, tudom... Most voltam New Yorkban, Bostonban, Miamiban... De fáradok a melóba és Haitibe, így egyre sűrűbben van szükségem arra, hogy kiszakadhassak innen... Ez nem véletlen és nem egyedi, hiszen akkor nem lenne több százezer NGO-s stb, akinek R&R-ja van 6-8 hetente, min 1 hét...
Szóval, mielőtt agyilag és lelkileg az ember zokni lenne, elküldik, hogy "normális" országban legyen kicsit...
Szívesen nyitnék arról vitát egy másik blogon,hogy vajon mi számít normális országnak és vajon kinek miért. Továbbá, hogy hogyan is mosódnak el sok esetben a fejlett és fejlettlen országok közötti határok és miért is van az, hogy tulajdonképpen mindenhol ugyanarról szól az Élet nevű játszma.

Az én jelenlegi élethelyzetemben a Dominikai Köztársaságba menni kikapcsolódás... , még akkor is ha nem győzöm hangoztatni, hogy a két hely ugyanaz, de mégsem... Az ugyanaz és a mégsem között még nem találom a szavakat, de amint meglesznek, megosztom veletek...vagy a master tézisem gyanánt...

Úgy jött ki a lépés szerencsésen, hogy Janinak át kellett repülni munka miatt Santo Domingoba... Én meg a potyautas lennék, vagy a tolmács... Nézőpont kérdése! :-D

Szóval kirepültünk péntek reggel... és a PAP reptéren ezzel kezdtük a napot:


Mondja valaki, hogy a PAP reptér nem nemzetközi színvonalú... LOL

Dominikán már vágtuk valamelyest dörgést... Pénzt váltunk, legombolnak egy csomó pénzt valami turista kártyára, amit kiadnak de 10 méter séta után vissza is vesznek...
Az officer nem érti, hogy hol van Magyarország és minden áron a zöld kártyám akarja... Majd azért nagy nehezen megérti, hogy sokat utazunk, ez van így... és hogy Magyarország Európában van, az EU tagja és nem kell vízum az utlevélbe ha USA-ba vagy azon keresztül utazunk, mert elektronikus a rendszer...
Majd taxiba vágodtunk és elmentünk a kedvec kis hotelünkbe.
Ezt a helyet mindenkinek meleg szívvel ajánlom, de azzal a megjegyzéssel, hogy nem mindenkinek válhat be...
Ez egy ősrégi ház a gyarmatosítás idejéből, állítólag Kolombus tesójáé volt, majd évszázadokig állt parlagon, amíg egy belga és egy filipina-amerikai diplomata házaspár meg nem vette és szálllóvá nem alakította.
Rajongok az épületért, a színeiért és az elredezésért.
Pont ugyanazt a szobát kaptuk, mint a legutóbb! Miniatűr, de tiszta és praktikus fürdő, tv, safe, fogasok... persze minden miniben és az ágy a galerián. Van reggeli, medence...sok haitis felszolgáló és sok felsőbbrendűséggel rendelkező dominikai , aki dirigálja a haitiseket.




A koloniális idők kezdete óta és attól kezdve, hogy Hispanola szigetére afrikából hoztak rabszolgákat utálják egymást a Haiti és Dominika. Messziről ki lehet szúrni, ki hova tartozik.. Máshogy járnak, öltözködnek, máshogy beszélnek... és amire a dominikaiak büszkék, hogy ők világosabbak. Persze, erre egy haitis ismerősöm tuti rávágná, ha itt lenne a sorok között, hogy csak azért világosabbak, mert a spanyolok idehozták a sok bünözőt, hogy keveredjenek és világosítsák őket... Éppen ezért, a vér nem válik vizzé és a dominikaiak tolvaj népség... és így tovább... és így tovább...
Akárhogy is nézzük, vannak történelmi tények, mint pl az, hogy a Haiti a függetlenedése óta állandóan a azon volt, hogyan tudná egyesíteni Hispanolat, persze Haiti zászlaja alatt és állandóan fogát fente a gyönyörű dominikai területekre. Erre persze a dominikaiak inkább rendszeresen visszamenekültek a spanyol fennhatóság alá, vagy ha már függetlenek voltak, akkor nem győzték írtani a haitiseket. Bizonyos becslések szerint Trujillo annyira utálta a feketéket és leginkább a haitiseket (annak ellenére, hogy ő maga is mulat volt), hogy a határ mentén 35 ezer haitisnek olotta ki az életét machetével. A teszt az volt, hogy ki tudta-e mondani a fekete, hogy perejil, azaz petrezselyem spanyolul. A kreol anyanyelvűek nem tudják kiejteni az R betűt...
Nos, így érthető, hogy amikor felismertem egy haitist és lelkesen magyaráztam neki fraiolul (értsd: francia-kreol keverék), azok csak halkan, félszemmel a válla mögé sandítva válaszolgatott, de leginkább spanyolul.
Érdekesség, hogy mind a mai napig tartó ellentétek ellenére a legtöbb külföldön élő haitis dominikán él, aztán USA és Kanada...

A hotelhez visszatérve, a hely nagy előnye, hogy a zona colonial központjában van. Több múzeum és galéria található a környékén, valamint a többi főbb túristalátványosság is pár perc sétányira van.
A hoteltól nem messze van egy kis szivarbolt, ahol bármikor szívesen fogadnak és megmutatják, hogyan készítik ott helyben a szivart. Könnyed szivarokat lehet itt kapni, extra ízesítés nélkül. Kubait még nem próbáltam, a Puerto Ricoban vett szivarokat nem üti ki, de megér pár pesot mindenképp.

 salsa on1 and on2... whatever...



Szivar, banana mama, internet és könyv...

Villanyvezetékek, akárcsak Haitin...

Kolombus


Haiti és USA után a legnagyobb élmény, hogy sétálhatsz... , nézelődhetsz. Nem kell különösebben izgulnod a veszélyek miatt vagy a tolakodó emberektól tartani...  Tökéletes hely andalogni és a világ történelmén merengeni... Hogy egyszer fogta magát kb 90 ember három hajóval és nekiindult...
Szegény indiánok, haaajaaaaj!

A pénteki napot és éjszakát Santo Domingon töltöttük, majd miután Jani minden munkaügyet letudott, elindultunk kocsival vissza, Haiti felé. Az út nagyon érdekes... Az út minősége jó és egy jó darabig 4 sávos autópályán mész, de időnként keresztbe vagy veled szembe száguld egy motoros... Aztán autóútra váltasz. A dominikai autóutak jellemzője a mostani tapasztalataim alapján, hogy bevisznek a városba, ott keresztbe-kasul, oda-vissza átvezetnek rajta... Szigorúan kitáblázás nélkül, és szigorúan olyan utcácskává szűkülő autóúton, amire soha nem gondolnád... Majd miután már eléggé összezavarodtál, egyszer csak kint vagy a városból és örülsz, de közben izgulva nézed a térképet, hogy van-e másik út , amire rákveredhettél feltételezésekre és a hatodik érzékedre hagyatkozva. Majd, egy a német nyelvű, osztrák turista térképre hagyatkozva, valami nebestrassen továbbmész. Na, ezen az a becsapós, hogy nagyon jónak tűnik... és egyszer csak eltűnsz a kocsival együtt egy gödörben. Haitin legalább konstans rossz az út, és így állandóan készenlétben vagy. Dominikán viszont jó az út... jó az út... élvezed a vezetést, a tájat... és bummmmm!

Megérkeztünk a szombati szállásra, ami egy gyönyörűséges helyen található. A település neve Los Patos és a környékkel együtt számos nevezetességgel rendelkezik. Fehér, fekete és kék kavicsok... ültetvények, a folyócska, ami kristálytiszta és a tengerbe áramlik bele kacskaringózva....
Ennél már csak a szállásunk volt jobb! Egy kávé és ananászültetvényes guesthouse-a! Fogta magát az andorrai pasi és kitalálta, hogy megvalósítja az álmát és most aztán igazán élni fog... 3 évvel ezelőtt nekiindult a világ leginkább latin részének, majd kitalálta, hogy Los Patosban telepedik le. Nagyon finom organikus kávét csinál, ővé a legfinomabb ananász, amit életemben valaha ettem... Van egy gyönyörű háza a tengerparton... és 1,5 évvel ezelőtt elvett egy dominikai csajszit! Jókat beszélgettünk velük, aminek örültem, mert nagyon érdekesnek tartottam a történetüket! Bár meggyőződésem, hogy a történetnek csak a legszebb oldala lett elmesélve... :-) Akárhogy is, tiszteletre méltó, amit csinál és amit elért. Integrálódott a társadalomba, támogatja az oktatást, a környezetvédelmet és az ecoturizmust. Folyamatosan szervezkedik és javítja a falu életkörülményeit... és egy motortaxival jár...
A guest house-t egy hónapja nyitotta... Szerintem mi voltunk az első vendégek! hahahahha Ezt sok mindenből le lehetett szűrni, de factura numero 1 is sokatmondó volt...
Mindent összegezve, tökéletes volt az ott tartózkodásunk! Kellőképpen keveredett a romantika, a természet, a rusztikus táj és a helyiekkel való kapcsolat... Ez nem egy tipikus turistaszálló. Itt nem voltunk elszeparálva a dominikai világtól... Én élveztem nagyon!



Kola Real, a Barca helyi támogatója... MegaLOL!

A folyócska és a házikó

Úton az étterembe





Karibi tenger view




A vasárnapi határátkelés egy katasztrófa volt...
Ezek a harmadik világi határátkelők, amik nem is igazán ismertek és nem túristáknak vannak mutatóba, nagy veszélyesek tudnak lenni...
A lényeg, hogy átjutottunk... az útlevelünk is megvan...
Sajnos, annyira kellett figyeljek az útlevelekre, mintha Budapeste játszottam volna kolompáros itt a piros-hol a pirost így nem örökítettem meg a csodálatos határátkelés pillanatait...

Imádtam ezt az utat! Már tervezem a következőt!

Hasta luego

Norita