Van, amiről nehéz írni és úgy érzi az ember, hogy nincsenek szavak...
Mi itt, NGO-sok , úgy hívjuk ezt, hogy "the triple H" Heaven and Hell in Haiti. Ezt a találó kifejezést egy lengyel-francia ismerősöm használta először és azóta is ezzel próbálom megértetni az emberekkel, amikor kérdezik, mitől nehéz Haiti.. Milyen Haiti...
Itt megéled a legszörnyűbb és sokszor a legfelemelőbb emberi érzéseket és tetteket. Minden nap... minden egyes nap és egy napon belül többször. Itt nincs arany középút... Itt vagy nagyon jó vagy nagyon rossz... mindeközben, próbálsz ember maradni és jól reagálni minderre... , úgy hogy ne tegyél több kárt másba... vagy magadban... úgy hogy a nap végén, le tudj feküdni aludni és másnap a tükörbe nézni...
Ezt te hogyan írnád le?
22 hónapos kifiú. Tegnap előtt érkezett a st. Marc-i Partners In Health kórházba, ahol a bostoni gyermekorvos kollléga és felesége próbálta ellátni. A kisfiú nem beteg... Nem AIDS-es, nem TBC-és, nem kolerás... Alultáplált... Már nem tud megmozdulni az elgyengültségtől...
Nap, mint nap több ilyen gyereket látunk el... Nap, mint nap szembe kell néznünk a halállal és a kudarccal... Azzal, hogy soha nem elég, amit teszünk... Soha nem vagyunk elegen... Soha nincs elég segítség... Mindig lehetne még és még többet tenni...
Lisa azt mondta, hogy amikor ő egy ilyen gyereket tart a karjaiban, nem gyerekként látja, hanem egy lényként... Nekem ez nem megy....én amikor ilyet látok, heves rohamokban tör rám a sírás, amit próbálok visszatartani és csak a mellkasom rázkódik az erőlködéstől...
Vajon mit érezhet az anya, aki nem tudja szoptatni a gyermekét...? Mert ő maga is éhezik...
Lisa szerint, amikor ezek a lények táplálékhoz jutnak és életben maradnak, akkor pár nap után eljön belülük az ember... a személyiség... Amikor már van erejük mosolyogni...
Ezt a kisfiút már nem érdekelte, amikor egy csövet letoltak a torkán, hogy táplálni tudják... Meg se mozdult...
Ez a kisfiú tegnap már elég erős volt ahhoz, hogy megemelje a fejét... és reméljük, hogy így halad majd tovább és egyre jobban lesz... Talán túljut ezen a kízisen, de hogyan fogja venni egy Haitin töltendő élet további akadályait... Mi lesz vele, ha elég erősnek lesz nyilvánítva, hogy elhagyhassa kórházat... Akkor lesz mit ennie?
Túl sok a kérdés... Ez pokoli!
Te kérdezted már valaha magadtól, hogy te mit tudsz tenni?
Te kérdezted már magadtól, hogy te hogyan tudnál változást hozni ebben a világban? A világodban?!
Mindenki teszi a maga dolgát..., ahogy tudja...
Tegyél valami apróságot ma és minden nap magadért és másokért.
Nézd csak milyen abszurd...de mégis jó példa...
Nemrég itt járt Hannah Montana... egy alapítvánnyal, amely hallókészülékeket adott az embereknek és gyerekeknek...
Mosolyog a kisfiú... és mindenki... Tudod, miért? Mert életében először tisztán hall...
A gyerekek nagy része nem fogyatékos Haitin csak soha senki nem vizsgálta meg, hogy süket-e vagy halláskárosult... Hogy miért nem tud úgy fejlődni és kommunikálni , mint a többiek...
Csak egy hallókészülék és egy vizsgálat...
Az leírhatatlan, amikor látod egy gyerek arcát felragyogni... ahogy meghallja, ahogy tapsolnak neki, miközben állítják be a hallókészülékét... Ahogy felnéz az emberekre és félszegen elmosolyodik... Amikor meghallja a világ neszeit és rezdüléseit... Rögtön utána beindul a reflex és jelzi melyik fülénél kell még állítani a készüléken...
Több ilyen boldog arcot láttam... Ez mennyei!
De aztán jönnek a kérdések... Megint... Mi lesz, ha lejár az elem a hallókészülékben...
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése