Tervem, persze, rögötön volt három hónapra való így határozottan elő kellett húzzam a zsákomból döntéshozó technikáimat és leülni a Párommal átrágni, hogy hogyan is fogjuk kihasználni a szabadságunkat.Most meglepődnétek,ha azt mondanám,hogy Haitin közben újabb, a munkámhoz kapcsolódó krízishelyzet alakult ki, így mindebből mégsem lett sem, csak a jegy hazafelé... Igen, mert szerettem volna hazamenni, Magyarországra, hisz oly régen jártam már arrafelé... Nos, utólag megbántam a döntést... bár kellett még ez az út, ahhoz, hogy a hazaútjaim számát redukáljam max 1 per évre és mindezt nyugodt lélekkel tegyem.
Most megint meg fogtok lepődni! (várj, képzeld a legszarkasztikusabb hanglejtést, amit csak tudsz...) A hazaút, a régi leharcolt barátunkkal, American Airlines-szal, megint egy tragikomédia kategória mindtapéldája volt. Miközben ezeket a sorokat írom, addigra ár a kínzó, feszítő gyűlölet az amerikai légitársaságok iránt enyhült valamelyest, így csak annyit írok most, hogy csütörtök reggel indultunk haza és péntek reggelre volt betervezve az érkezés, délben pedig már egy kárd fürdő vízben lebegtem volna, de ehelyett csak szombat estére sikerült hazaérkeznünk!!!!! Kriminális! Képzeld, ha egy hét szabim van és ebből 3 nap csak az odaút...
Az otthon töltött hetek intenzíven teltek, de talán kivételesen először sikerült valamelyest egyensúlyban tartani a programok számát vs semmitevő pihenéseket, így mondhatni, hogy pihentünk is.
Volt alkalmunk találkozni barátokkal és persze a családdal. Jókat ettünk és finom borokat ízlelgettünk.
Andalogtunk Bécsben...
Sorponban sportosak voltunk: bringa, kalandpark..., erdő, sült csülök, fertő tó
Budapesten barátok, andalgás...inkább rohanás és család.
Balatonon is...
Magyarországgal kapcsolatban mindig viszássak az érzéseim. Egyre távolodom és egyre kevésbé vágyom haza. Gyakorlatilag, néha már azon gondolkodom, vajon hol is a haza és melyik állampolgársággal érzeném azonosnak magam leginkább. A gyökereim ott vannak és sok minden húz vissza időnként, mint pl család, gyerekkori barátok, a soproni idill (ez utóbbi 2 hónap után már unalom kategória) vagy ugye a túró rudi. :-)
De a szakadék egyre nő, amit leginkább annak tulajdonítok, hogy pár évnyi tapasztalat után azt sikerült megállapítanom, hogy Haiti és Hungary között alig van különbség és mind a két ország gáz...
Mindezek után, annyit tudok mondani, hogy "magyar narancs! kicsi, savanyú, de a miénk", ergo...azért mégis csak a szívem csücske, csak nem tudok ott élni. Soha nem is tudtam...
Mindezeken túl az egyik legnagyobb élményem Ausztria volt. Imádom az országot...
Azt hiszem, körülbelül gyerekkorom óta vágytam igazi ausztriai hegyi városokba, valami faházban lakni. Túrázni, őzikét lesni..., jókat enni és inni!
Van egy erős gyanúm, hogy Romi Schneider és Sissi keze van a dologban kb. 7 éves koromból. (ne nevessssss ki!)
Megszületett a döntés, hogy menjünk el Bad Gastein nevezetű über alles gyönyörű városkába.
Isteni volt! Jó levegő, rendezettség, kedvesség, profi ellátás. Nagyon élveztem minden pillanatot.
Már az odaút is élmény volt és ezúton szeretném megköszönni a 16 éves Golfinknak, hogy simán lehúzott 4,5 órát az osztrák autópályán és vissza. Őt még a németek rakták össze!
Egy hoteldorfban voltunk, ami annyit takar, hogy az egész hotel komplexum úgy nézett ki, mint egy kis mini-falu. Ettől megmaradt az osztrák tájjelleg és az egész hely igazán beleillet a minket körülölelő hegyek látképébe.
Itt jegyzem meg az egyetlen furi dolgot. A második nap feltűnt egy lap a fürdőben minenféle leírással, mit merre kell keresni és mik az uszodára és miegymásra vonatkozó szabályok. Itt azt is leírták, hogy ha tetszik a fürdőköppeny, akkor vegyük meg, és ne vigyük el. Ha a szobánkban lévő darabok elhagyják a komplexum területét, felrobbannak. whhhaaat?!?! Ez le volt íra négy vagy öt nyelven,amelyek közül háromból perfekt vagyok és mind a három nyelven robbant a köppenyke... Úgy látszik, itt már a szép szó nem használt és csak remélni tudom, hogy nem a sok kelet-európai túrista miatt volt ez az extra papirlapocska betűzve az info csomagba, így drasztikus elijesztési fortélyhoz folyamodva. Most komolyan, nagyon sajnálom, hogy elfelejtettem lefényképezni... Gondoltam rá, hogy kisétálok a cuccossal, amíg ott nyaralunk, mert miért is robbantanának fel bárkit és különbe is hogyan?
Ezt az apró szösszenetet leszámítva tényleg tökéletes volt az Ausztriában eltöltött pár nap. Sétáltunk, túráztunk... megint csak jókat ettünk. Harapni lehetett a levegőt és kiélhettem a német nyelv iránti rajongásomat is. Nem, nem irónikus volt a hangvétel. Tényleg az évek alatt a kedvencemmé avanzsálódott a spanyol mellé. Angol és francia csak kullognak mögöttük féltékenyen...
Azt hiszem, az egyik legmaradandóbb élményem a túra volt X méter magasra.
Persze, Jani cseles volt... Azt mondta, hogy úgyis egy irányba vezet a két út, a rövidebb és a hosszabb és majd útközben meglátjuk, hogy bírjuk... Na, itt kellett volna, hogy erős maradjak és kijelenteni, hogy nekem csakis a cuki kis kellemes rövidebbik.
Ha elfáradnál, törpikék kísérnek és biztatnak az utadon a bölcseségeikkel...
A látkép gyönyörű volt és magával ragadó. Sajnos, az idő elég nedves volt és szemerkélt az eső, így nem tudtam letelepedni a télen sípályának szolgáló tisztáson és rajongva, megbabonázva bámulni az elém terülő látképet. Íme, ami átadható egy kis egyszerű kamerával:
Bevallom, még soha nem síeltem és a tény után, hogy ez a meredek lejtő egy sípálya, kicsit megingatott az elhatározásomban, hogy még egyszer egész ügyesen fogok lefelé siklani valami édes ausztriai sípályán. Szerintem ilyen nem is létezik...
Na, majd ha egyszer nem a karibi szigetvilág közepén élek... :-)
Nagyjából egy óra alatt felértünk az első pihenőhelyhez és bár nem voltam különösebben fáradt, hüttézni azért meg kellett állni, csak az érzés kedvéért.
Ezútán, lelkesenn nekiindultam, hogy Életem Párja bíztatása alapján, felmenjünk még 2,5-3 órát és kikössünk valahol a felhők felett...
Nekiindultunk, és egy darabig igazán élvezetes és vadregényes volt az út... Majd mentálisan kezdtem megtörni... Sehol egy tábla.. mennyi van még? most hol vagyunk? lesz ott is hütte?
Abban biztos voltam, hogy jó úton haladunk, de mégis...
Kezdtem nagyon elázni és éhes lenni... Majd már a lábikóm és egész testem érezte a túra súlyát a hegyi menetnek... A látási viszonyok is egyre rosszabbodtak, így röviden megfogalmazva, kezdett nem annyira könnyednek tűnni a túra. Megegyeztünk, hogy legkésőbb 14 órakor visszafordulunk, ha addig sem találunk semmilyen táblát, vagy egyéb támpontot...
Háromnegyed kettőkor a semmiből, a felhők mögül, amikor meggyötörten már csak egyik lábam rakosgattam a másik után mikrobi stílusban, ez várt:
kb 10 boci mereven a rám bámulva, közönyösen...azt sugallva, hogy na, megint egy turista, aki nem bír felmászni... és melletük ott volt a várva várt tábla, hogy már csak 1-1,5 óra van hátra.
Rögtön felvidultam:
Szóval nekiindultunk és röviddel azután, a lelkesedésem, amit a képen a mosoly sejtet, hamar elillant.
Az egomat felkorbácsolta viszont az a 3 gyerekhang, akik kacarásztak valahol... Már megint ugyanaz a dolog, amikor mész felfelé és ki vagy tikkadva, ekkor megjelennek az osztrák gyerekek, akik csak úgy felfutnak, meg lefutnak a hegytetőről. Sokáig csak a hangjukat hallottam, majd szélsebesen kacarászva elhaladtak mellettem. áááááh
Majd fél órával a gyerekek mögött megjelentek a szülők is, akik nagyon megijedhettek az ábrázatomat tekintve, mert kérés nélkül elhalmoztak biztató szavakkal, mint pl "már nincs messze", "fél óra" , "könnyen megcsinálod már innen"... Mosolyt erőltettem az arcomra és még egyet léptem, meg még egyet... meg még egyet... Es egyszer tényleg feltűnt a hegytetőn a kis hütte, ami melegen várt minket...
Ment a kályha, még rá is rakott a pasi, amikor meglátott engem...(ez is megsajnált...) Ittunk teát, melegedtünk fél órát és közben végig azon gondolkodtam, hogy a p***ába fogok innen lemenni... Amikor ez az eszmefuttatásom a csúcsára ért, megkérdeztem volna, lehet-e itt aludni és mennyibe kerül... majd eszembe jutott, hogy valahol lent vár egy méregdrága, szuper wellnessz szálló medencével, saunával...masszázs lehetőségével... és gyorsan neki is indultunk, hogy még sötétedés előtt visszaérjünk.
Mire végre hazaértünk, már füstöltek a térdeink a lefelé menettől... és csak a kajára tudtunk gondolni.
Az eredeti terv az volt,hogy este lesétálunk a városba a kaiser promenade-on, de hát ez almás volt, gondolhatjátok...
Ettől függetlenül, lejutottunk és egy jót ettünk... Klasszikus menüt választottam. Sajgó és átfagyott testem (még sauna után is) egy tee mit rum itókáért imádkozott, majd egy kis almdudlerért és spinathknödel volt a a főfogás, desszert még jó, hogy túrós süti.
A város festői és elegáns, hangulatos kis boltokkal és kávézókkal. Tele van szállodákkal, amik most is dugig voltak, így csak találgatni tudok, mi lehet ebben a híres síparadicsomban, amikor épp szezon van.
Most először tűnt fel életemben, milyen iszonyatosan drága még a legegyszerűbb osztrák népviselti öltözet is, mint pl egy kardigán, ami 300 euro környékén kezdődött. Biztos jó melegek és még szépek is...., de hát Haitin nincs rá szükségem.
Az utolsó nap még sétáltunk a városban, majd nekiindultunk haza felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése