Igen, jól gondolod..., itt nem igazán amerikai angolt beszélnek, hanem valami britt és ír keveréket.
Ha törtélnemi és egyéb demográfiai tényeket nézzük, ez elég érthető is... A várost az Anglikán egyház elől menekülők alapították, egy rakás némettel és írrel... Ez utóbbiaknak jelenléte a mai napig érezhető a furi angol és rengeteg ír kocsmákkal.
Bostonnal nem is tudom, hogyan állok... Szeretem is, meg nem is... Szép is, meg nem is..., de leginkább csak arról lehet szó, hogy NYC-hez képest, ami sokszor még túl sok is lehet, szinte kisvárosiasnak tűnik Boston.
Ha jobban megvizsgálod a helyet és nekiállsz felfedezni és átérezni a várost és annak lüktetését és kultúráját, igen hamar rájössz, hogy Boston páratlan. Az amerikai töténelemben kiemelkedő szerepet játszott a kezdetektől fogva és fantasztikus legendák tarkítják a történelmi tényeket. Na, majd csak szép sorjában!
Megérkeztem Bahstunba, egy szokásos AA-os út után. Elég vicces volt, az indulás PAP-ben. A gép fele tartozott csak PIH/ZL-hez! Tiszta osztálykirándulós érzésvilág volt :-)
Ennél vicesebb csak az volt, amikor a légiutaskísérők bemondták, hogy orvosra van szükség...van-e orvos a gépen... Majd kb 30 kéz lendült a levegőbe, hogy ők orvosok, megint csak tőlünk. Le kellett volna fényképezni a légiutaskísérők fejét! Szerinem azt hitték, hogy kandi-kamera van valahol...
Várj! Hogy nem mondtam az utazásom célját? Az 18 évi Sympozium került megrendezésre, amire meghívást kaptam és ezen felül, hogy két legyet üthessek egy csapással elmentem 1-2 bostoni iskolába is látogatóba, nyílt napra, interjúra... Na, de szépen sorjában...
Szóval, megérkeztem Bostonba... A taxis megkérdezte, hol van a hely, ahova megyek... Mondtam neki, hogy te vagy a taxis öcsém és még GPS-ed is van, szóval utcu neki, gépelj...
Megérkeztem a szállásra, ami nem szálloda volt, hanem inkább hostel szerű valami. A hely szoros kapcsolatokat ápol a szervezettel, mivel a tulaja 6 évig az egyik nagyfőnök asszisztense volt. Azt mondta nekem, hogy mindezidáig ő rendezte többek között az éves szimpóziumot és amikor megkérdeztem, hogy wow, that's great, r u comin'? annyit mondott, hogy NO! majd megnézem a tv-ben inkább...
Sokat mondó! LOL
Szóval, megérkeztem kb 5 órás késés után este 11 körül és már senki nincs, hogy körbevezessen. Szerencsére a kapukódot még időben elküldték, így bejutottam és próbáltam megtalalni az ajtót a nevemmel és a ajtónyitogatásos módszerrel a mosdót. Ez ment így egy darabig, aztán meglett a szoba is és a mosdó is... sőt, még hangokat is hallottam valahol... Bekopogtam! Megtaláltam a bácsikát, akinek fogadnia kellett volna, ha időben érkeztem volna... Nagyon meglepődött, hogy már mindent tudok a helyről, de azért lekísért a konyhába inni egy teát. Ott volt egy harvardos bögre.. Poénkodtam, hogy hú, pont most készülök grad schoolba vissza és hát a harvard az harvard, erre mondta, hogy a miért nem a feltcherre megyek, mondtam oda is beadom a jelentkezésem, mondta oké, jófejnek tűnök, szóval ír majd egy ajánlólevelet, mivel ő tartja ott az NGO management órát, amúgy az oxfamnak volt a ceo-ja xezer évig és az oxfordon is tanít...
Jah, bocsi! Szóval azóta van egy ajánlosom a Fletcherre...
A szállás nagyon jópofa volt, csak egy gond volt vele: tele volt haitisekkel, ergo úgy éreztem magam, mintha ha haitin lennék a team house-ban...
Másnap reggel korán bementem az irodába a Boston University-vel szemben. Mindig elcsodálkozom az amerikai egyetemek méretein és a diákok szórakoztatására felhúzott fitnessz centereket és egyéb társasági klubházakat...
Az iroda elég kaotikus állapotban volt! Mindenféle félig eltévedt emberek kavarogtak fel-alá Rwandából, Peruból, Malawiból... Mind a szimpóziumra jöttek. Azért emelem ki e három országot, mert jófejségből magasan ők vitték a pálmát... és nagyon érdekes sztorikat meséltek az ottani munkáról és körülményekről.
Találtam egy sarkot és elkezdtem dolgozni... Azaz próbáltam, mert persze Haitin nem volt net, így az asszisztenseimmel sem tudtam egyeztetni. Azért valahogy, valahonna mégis csak hallottam, hogy ilyen meg olyan baj van az élelmiszerelosztással... Tet chaje!
Lefutottam a hello-hávárjú köröket minden osztályon, majd amint lehetett leléptem. Mégpedig lelkiismeret furdalás nélkül. Rájöttem ugyanis, hogy a szimpózium többnapnyi buliról (persze csak finoman) és turistáskodásról szól a site representative-oknak... és hivatalosan én is annak számítok.
Elmentem a Newburry streetre shoppingolni, mivel nem volt csini, a szimpóziumnak és hőmérsékletnek megfelelő ruhám. Mindnen mást találtam, csak azt nem , amit nagyon akartam volna.. Murphy!
Mire végeztem, és visszaértem már nagyjában ment a szállásomon a site reps találkozó. Vacsora, bemutatkozások, bulik... Megint csak Malawi, Rwanda és Peru vitte a pálmát!
Érdekes volt látni, hogy kommunikálnak az emberek, akár az egyszerű emberek verbálisan, non-verbálisan különböző háttérrel rendelkezve és nyelvvi eszköztárral, kontinenseket és országokat áthidalva.
Ezek az embereket egy dolog tart össze, mégpedig a harc olyan betegségekkel szemben, mint az AIDS, TB, kolera, csecsemőhalandóság... harc a császármetszés lehetőségéért.... A lista végtelen hosszú...
Vajon ki miért csinálja ezt?
...
Az este meglepetése egy amcsi csaj volt, aki magyarul beszélt szinte tökéletesen, mivel 92-ben egy évet töltött nálunk... Ericanak hivják és tök cool. Most ért haza bostonba Jakartából, ahol 4 évig élt és tökéletesen beszéli az ottani nyelvet is. Indonéziában találkozott a párjával, aki szintén bostoni... Kicsi és vicces világban élünk, nem?
Olyan szerencsések voltunk, hogy Jani is ki tudott ugrani Bostonba 2 napra! Késő este ő is befutott és másnap együtt futottunk neki a városnak...
Maga a szimpozium nagyon érdekes lett volna, ha nem lett volna elnyújtva, mint a rétes tészta...
Volt 1-2 nagyon érdekes beszéd és az elején még fel is állítottak engem és más site reps-ket és megtapsoltattak minket, hogy milyen kemény munkát végzünk. Kac-kac, ezzel nem hatnak meg és vesznek le a lábamról. Úgyanúgy fogom kritizálni a céget és továbbra is én leszek a mechante... Voltak érdekes képek, rövid filmek, amelyek viszont igazán meghatottak.
Jani nem akart jönni erre az eseményre, de aztán az ajtónál a kezembe nyomtak egy extra jegyet és lelkesen invitálták őt is. Azzal szórakoztatott engem, hogy felhívta a figyelmem a furin alvó emberekre... és nem bírtam abbahagyni a röhögést. Még jó hogy a karzaton ültünk akkor már és nem kellett disztingváltan visilkednem, mivel nem voltam szem előtt.
Rengeteg lelkes támogatója jött el a szervezetnek, akik leginkább Paul Farmerre, az alapítóra voltak kiváncsiak. Nos, Paul beszéde vicces, már annak, aki érti a poénjait..., amelyek távolról sem mondhatóak kommersznek vagy vulgárisnak, inkább egy kifinomult iróniai érzékkel elhelyezett költői kérdésekről és szarkasztikával tarkított mondatokról van szó. Pl megkérdezte, hogy hova jutott a cég negyed évszázad után? az egykoron, 19 éves gyakornokként kezdett kislány, most a ZL igazgatója ... és tegnap előtt ő csöngette meg a Nasdaq harangját... A kapitalizmus jelképét! :D
Aztán dícsérte még a kubai orvosokat is... és Kubát, ahol számos haitis orvost képeztek ki és akinek köszönhető, hogy egyáltalán vannak megfelelő szakértelemmel rendelkező orvosk Haiti.... Akiknek köszönhető volt, hogy a földrengés után egy nagy és szétterjedt orvosi hálózat végzett emberfeletti munkát... :-)
Utána szocializálódnom kellett volna a céges emberkékkel, de már a könyökömön jött ki a networking és az embertömeg, a humanitárius szöveg és kitört belőlem a kelet-európai mizantróp. Wahahaááá
Fogtuk magunkat és leléptünk egy lokál helyre, ahol állítólag nincsenek túristák.... (úgy kaptam a tippet) és hihetetlenül olcsón és hihetetlenül nagy adag kaját ettünk. Szerettem volna fényképeket készíteni az iszonyat jó fogásokról, de Jani azt mondta, hogy ne túristáskodjak már egy olyan helyen, ahova nem járnak túristák ... LOL... Igaza van! Már így is csúnyán néztek rám, amikor nem Guiness-t, hanem rosét kértem inni...
A hely nevét nem árulhatom el sajnos... (max ha szépen kéred, emailben)
Szétpukkadó pocakkal, csini ruciban, hawaiianas papucskámban (szép cipő nyomja a lábikót köztudottan, így a táskámban lapult a pacsker tartalékban) körbesétáltuk a belváros egy szépét, majd eltettük magunkat másnapra. Útközben még a bostoni tea délután helyszínére is rábukkantunk...!
Vasárnap végre nem volt semmi munkaprogramm, így megcsináltuk a freedom trail-t. Végiggyalogoltuk az egészet. Az első felét egy maszkarás fazonnal, aki érdekes sztorikat kevert történelmi emlékművek végiglátogatása alatt. Aztán továbbgyalogoltunk egymagunk és hajóval tettük meg a visszautat a kikötőbe.
Kikísértem Janit a reptérre aztán találkoztam magyarul beszélő Erikával. :-) Nagyon szimpatikus csajszi! Igazán élveztem a vele eltöltött időt és este, neki köszönhetően életemben először lenyeltem egy pár osztrigát... Azóta is gondolkodom, hogy szeretem-e...vagy utálom...!
Hétfőt a Harvardon töltöttem. Nyílt nap volt, interjúk a programigazgatóval és egy elbeszélgetés az ösztöndíjbizottság egyik emberével. Két órára is sikerült beülnöm! Az egyik az International Development alá tartozott, a másik Public Policy. Ez utóbbi a Globális Európa, ahol a francia tanárnő enyhén szólva elfogult EU párti volt... , de rendkívűl jó órát tartott! Több okból is tanulságos volt egy napot eltölteni a Kennedy Schoolban:
1. rájöttem, hogy ide is emberek járnak és még csak nem is zsenik... vagy mégis?!
2. beleláttam az oktatási rendszerbe és rájöttem, hogy a különbség a Harvard és sok más iskola között az nem az oktatás minősége feltétlenül, hanem az, hogy ha ott tanulsz, akkor ma délután xy elnökkel ebédelsz együtt és megkérdezed őt, hogy te mondd már Sárközy, most mi is van a romákkal... Másnap a görög pénzügyminisztert, hogy figyu, most akkor csőd vagy nem csőd... De arra is rájöttem, hogy ez bár szép kis csalikukac, de ezek az emberek, bár hatással lehetnek Rád, a karriered nem fogják előremozdítani, mert annyira mégsem elérhetőek.
3. A Harvard az Harvard... , de nekik is kellenek a jó diákok és mindenki hihetetlen segítőkész, mert felfogják, hogy akárki, aki érdeklődik, lehet valami zseni vagy valaki fontos ember egyszer... és ők a hírnévből és az egykori diákok és egyéb emberkék adományaiból élnek.
4. örömmel konstatáltam, hogy ZSKF-es tanulmányaim igen is értek valamit! Az Európai Unió és Nemzetközi jog órán tanultak folyamatosan visszaköszöntek a esetek, amiket mi is végignyálaztunk anno...
Levontam és ezúton szeretném átadni azt a tanulságot,hogy az, hogy mit hozol ki a fősikolai tanulmányaidból Magyarországon, még akkor is, ha úgy érzed, fele annyit se kapsz, mint egy nyugat-európai vagy amerikai iskolánál a diákok, az csak és kizárólag rajtad múlik.
5.fontos, hogy tudjátok, hogy a filmeken nem Harvard egyetemet látjátok, hanem általában a McGill-t Montrealban... Az utolsó film, amit Harvard campusban forgattak a Love Story volt. A film rendezőjének nem tetszettek a harvardos diákok, mert nem voltak elég elegánsak és intelektuelek, ezért bezáratta őket a kolleszba és statisztákat sétáltatott a film alatt. Ezen a Harvard akkori elnöke és az egész iskola úgy ahogy, úgy felháborodott, hogy egy életre kitiltották Hollywoodot és minden egyebet.
Ezt csak azért tudsz, mert ha egyszer elmész Bostonba és várod a social networkos házakat és jeleneteket visszaköszönni, akkor pofikára esel, mint én is estem :D
Másnap megint iroda volt, a másik a Brigham kórháznál. Hamar elrepült a délelőtt és délután a Fletcherre mentem interjúra. Na ez az iskola olyan, amilyennek elképzeled a filmek alapján az amcsi sulikat.
3 focipálya, atlétikai pálya, edzőterem, hatalmas park... Kis házikók kollégiumi szállás gyanánt, ahol cuki (de túletett dagadt) mókusok rohangálnak a kertben.
Itt is mindenki kedves... of course! Jó kis élmény volt!
A nap hátralévő részében már csak azon igyekeztem, hogy minél többet felfedezzek Bostonból, mivel mindezidáig mindig csak az irodáig jutottam.
Most van a alma és tök fesztiválok ideje és ennek örömére ellátogattam a Farmer's marketre...
Van metrójuk, amire nagyon büszkék, mind a 3 plusz 3 fél útvonalra. Diplomáciát tanulva egykoron, nem mondtam el nekik, hogy szerintem a metrojuk nagyon lassú és nem jár elég sűrűn, ráadásul elég furi, hogy 100 méterenként megáll. A metrót T-nek hívják... :-D
A szállásom minden bizonnyal a lengyel negyed közelében volt... Minden lengyelül volt kiírva, csak lengyel sört lehetett kapni... kommunista kis közért retro feeling volt bemenni...a sarki boltba, ahol mindent megtaláltam, ami egy jó mákos beiglihez, túrós tésztához... akármihez kellett volna... :-)
Túrórudi nem volt... :-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése